Blog bejegyzés

Innovatív ötletből startup vállalkozás? IGEN, lehetséges!

Hogyan lesz egy ötletből startup vállalkozás? – Gréti elmeséli 

Egyetemistákat és középiskolás fiatalokat motivált ötleteik megvalósítására ügyvezetőnk, Rácz Gréta, akit szeptemberben két kerekasztal-beszélgetésre is meghívást kapott. Budapesten a Startup Campus rendezvényén, Debrecenben pedig a Startup Hét Debrecenen inspirálta a fiatalokat.

FB IMG 1569758606160

Mihez kezdjen egy középiskolás, ha van egy innovatív ötlete? Hogyan lehet valaki sikeres vállalkozó már az egyetemi évei alatta?   – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ az a két rendezvény, ahol a Green Drops Farm Kft. ügyvezetője, Rácz Gréta saját vállalkozóvá válásának történetét mesélte el a részvevőknek.

Az „Egyetemi ötletből startup vállalkozás” című programot szeptember 19-én tartották Budapesten, a HubHub közösségi irodában, ahol sikeres, egyetemről indult startup vállalkozások mutatkoztak be. Mivel a Green Drops Farm Kft. is egy innovatív ötletből született, ezért vehettünk részt mi is a Startup Campus rendezvényén. Gréti egyetemistáknak és fiataloknak beszélt arról, hogyan indult el még középiskolásként a stratupperség felé és milyen volt belecsöppenni a vállalkozói világba, immár a Debreceni Egyetem hallgatójaként.

FB IMG 1569237223194 2

A debreceni Startup Hét keretein belül szeptember 24-én, az Oktatás napján lépett színpadra Gréti. A kerekasztal- beszélgetésen részt vett Kölkedi Krisztián (magyar startup ökoszisztémáért felelős elnöki megbízott, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal) , Dr. Bene Tamás (központvezető , Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ, Debreceni Egyetem) Buri Zsolt (műszaki oktatási kapcsolatokért felelős programmenedzser, National Instruments Hungary Kft.) és Menyhárt József is (egyetemi nagykövet, Hiventures Unitrons), az est moderátora pedig Kovács Zsolt, a Startup Campus vezérigazgatója volt. A programon elsősorban középiskolások vállalkozóvá válásának lehetőségeiről, modern oktatási programokról és jó gyakorlatokról volt szó.  Cégünk ügyvezetője is középiskolásként szállt ringbe annak idején a Green Drops Hidropóniás berendezéssel, így Gréti és a Green Drops Farm volt az élő példa arra, hogy egy jó ötletből igen, lehetséges startup vállalkozást építeni.

FB IMG 1569758512028